“Időnként meghal bennünk valaki, és valaki más megszületik. Ami elmúlt, annak múlttá kell válnia, s ha nem akar, akkor tudatos munkával azzá kell tenni. Maga az idő nem teszi azzá – segíteni kell neki.”
2009 szeptember 1. | Szerző: TANITA
“Nemcsak azért vagyunk manapság kimerültek, mert sokat robotolunk, hanem mert olyasmit csinálunk, amit nem szeretünk, és olyan légkörben élünk, amelyben nincs szeretet. Ha valamit szeretettel teszünk, észre sem vesszük, milyen teljesítményre vagyunk képesek. A szeretet mérhetetlenül sok energiát ad. Fáradhatatlanná teszi az embert, feltölti erővel.”
Ha lehet, elmenekülök. Akkor is elmegyek, ha nem szeretnek, és akkor is, ha én nem szeretek valakit
2009 augusztus 30. | Szerző: TANITA
Senkit sem szeretünk azért, mert buta, gonosz, aljas, csúnya, büdös, kellemetlen, gyenge, gyáva – hanem azért, mert okos, jó, szép, kellemes, erős, bátor.
Még akkor is, ha nem ilyen – ha szeretjük, belelátjuk vagy beleképzeljük mindezeket az értékeket. Ha azt mondod: “olyannak szeretlek, amilyen vagy”, nem igaz! Mert ha valóban szeretsz, többnek látsz, mint amilyen vagyok. Ha szeretsz valakit, fölfelé nézel rá. Minőségileg többnek látod. Mai kifejezéssel azt mondhatnánk, hogy a szeretet nem objektíven lát. Aki szeret, az nem a szemével, hanem a szívével lát. Lappangó, mások számára nem látható jó
tulajdonságokat vetít rá a szeretett lényre. Lehet, hogy egyáltalán nincsenek is meg benne.
Csak ő látja. A szívünk mindig az “égi” felé néz. Amíg szeretek valakit, fölfelé nézek rá.
Belenézek a szemébe, s nagyon magasra látok bennük. Még akkor is, ha ez nehéz, de ha szeretem, megtalálom a másikban azokat a tulajdonságokat, amiért fölnézhetek rá. Ha csúnya, akkor nagyon kedves, ha durva, akkor erős, ha gyáva, akkor gyengéd, ha buta, akkor nagyon jó ember. De még ez sem egészen így van. Egy csúnya embert kifejezetten szépnek láthatok, “nekem szépnek”. Másképp látom, mint ahogy kinéz. Megszépül a szememben.”
Tudom, mire gondolsz. Hogy ilyenkor áltatjuk magunkat. “Idealizáljuk” a valóságot.
Rávetítjük valakire az eszményünket, ami valójában nincs is benne.
De én azt kérdezem tőled: honnan tudod, hogy valójában mi van benne?
Azt mondod: valójában sokkal szürkébb, sivárabb, jelentéktelenebb.
Valójában sokkal több rossz tulajdonság van benne. Hitványabb.
Erre én azt kérdem tőled: biztos vagy benne?! Biztos vagy benne, hogy olyanok vagyunk, ahogy szívtelenül látjuk egymást? Nem tapasztaltál még olyat, hogy egy nő, akit nagyon szeretnek, kifejezetten megszépül? Nem láttad néha az arcán, a bőrén, hogy megszépül? Megnemesedik. Ragyogóbb lesz. Nem tapasztaltad még, hogy egy arcon látni lehet, ha valaki szereti? És persze azt is, ha ő szeret. És egy férfi, aki gyenge volt, erősebbé válik, pusztán attól, hogy valaki a szív szemével nézi őt? Én például gyáva kisgyerek voltam, de mivel anyám és minden nő, aki szeretett, nem annak látott, sokkal bátrabb lettem! Nem mondom, hogy oroszlán, de bátrabb, mint ahogy az életben valamikor elindultam. Megerősödtem, mert elhittem nekik, hogy jobban ismernek, mint én magamat.”
vacakabbá – hogy lesüllyedsz. Mert akkor nincs már benne szeretet. És akkor már lehúz.
Ez nálam minden együttélésnél, barátságnál, emberi kapcsolatnál a “ne tovább!” pillanata.
A szeretet azt jelenti, hogy fölfelé nézünk egymásban.
Ha ez nincs – akkor már nem szeretsz./Müller P/
Minél többet tud valaki önmagáról, annál többet tud az életről.
2009 augusztus 29. | Szerző: TANITA
Kétféle beszélgetés van. Az egyik, amikor mondom a magamét. Amikor önmagamat akarom érvényesíteni. Szavakkal hatalmat lehet szerezni, olyan világot, amely csakis rólam szól, amelyben én vagyok a fontos: amit én gondolok, én érzek, én élek, én fájok – színjátékot, melyben én vagyok a főszereplő. Aki a magáét mondja: egyedül van. Olyan világban él, ahol senkinek sincs köze hozzá. Ennél pontosabban nem lehet elmondani azt a helyzetet, amelyben élünk, s amit úgy is nevezhetünk: a szeretetlenség világa. Aki csak mondja a magáét, annak nincs szüksége barátra, testvérre, feleségre. Csak közönség kell neki. A másik fajta beszélgetés az, amikor valaki társat keres. Ez nagyon ritka.
/Müller P/
2009 szeptember 9. | Szerző: TANITA
Meddig?
Vajon meddig lehet egy kapcsolatban érzelmek nélkűl élni? Meddig tolerál az ember ? Mikor telik be a pohár -végleg? Nem tudom…..sosem gondoltam volna hogy ilyen nehéz ezt a döntést meghozni, sosem.Nem múlik el nap mostanában hogy ne kívánjam a pokolba ezt az egész élettelen kapcsolatot,hihetetlen hogy válik köddé előttem a jövő.Mindig azt mondtam eddigi életem során “Ami nem megy nem szabad erőltetni” mi mégis húzzuk nyúzzuk hónapok óta ,már kezdek belefáradni mikor lesz vége………..?!
Oldal ajánlása emailben
X